Amióta élek keresek.  Kutatok valami után, ami volt és lesz és ott van a mindig újabb pillanatban. Keresem ahonnét jöttem, ahová tartok.  A forrást. Nem állok be a tömeg áradatába.  A próbásabb utat választottam.                                              

Különbözöm.  Mondják is, érzem is.                             Közben képek kerülnek elő valahonnét az éterből és válnak anyagivá kezeim közt a festék által. Mindig újak, de mindben ott vagyok én és ott vannak életem részletei.  Megszületnek, elmúlnak, csak én maradok itt.            

Egyik legjobb barátom a csend.  Segít a dolgok mögé nézni.                                                       Barátom még a papír, a vászon fehérsége, a festék illata.  Általuk külön világba kerülök. 

Van egy hely valahol.  Bennem.  Hogyan jutok el oda, és mikor, nem tudom.  De mégis odavágyom és a legjobban érdekel.  A festés ebben segít.         A festés nagy kihívás.  A festés feladat.              Néha nehéz, néha megnyugtat, néha reménytelennek tűnik, néha felszabadít.  De mindig izgalmas.      

Képeim csupán próbálkozások, de bízom benne, hogy mindegyikkel, ahogyan minden nappal, közelebb jutok végre.  Oda, ahová igyekszem. Miként bízom abban is, hogy felnövök Hozzá. Egyszer, valamikor.                                               Hozzá, akit nem kell keresni, mert itt van mindenütt, bennem, és én őbenne, mindig, minden pillanatban, időtlen idők óta. 

Turi Katalin